Közeledik...

Közhellyel élve, a Harry Potter láz jobban tombol, mint valaha. Elkészült a negyedik film, mely sokkal baljóslatúbb, komorabb és sötétebb, mint az eddigiek de talán az egyik leglátványosabb epizód is egyben.

Harry Potter immár 14 éves. Otthon, szobájába zárva senyved a nyári szünetben, míg barátja Ron ki nem szabadítja. Összegyűlik a kis csapat, majd együtt elmennek a Kviddics Világkupára, melyre a világ minden tájáról érkeznek varázslók és boszorkányok. Ám a felhőtlen szórakozást egy furcsa esemény szakítja meg, felbukkannak Voldemort régi csatlósai, a Halálfalók, és velük együtt megjelenik az égen a Nagyúr jele, a Sötét Jegy, mely nagy riadalmat okoz a varázslók között. Feltűnése ugyanis a halál közelségét jelenti számukra. Mindemellett egy szörnyű álom is kísérti a varázslótanoncot, mellyel törődni nem sokat tud: megkezdődik az új tanév.

Harry és társai visszatérnek Roxfortba, hamarosan megtudják, hogy idén iskolájuk fogja megrendezni a híres Trimágus Tusát. Ezen a bajnokságon három varázslóiskola egy-egy kiválasztott diákja szokott részt venni, így a Roxforba érkezik a Durmstrang és a Beauxbatons Akadémia esélyes diákjaiból és igazgatóikból álló küldöttség. A Tusára csak 17. életévüket betöltött, azaz a varázslóvilágban nagykorúnak számító diákok nevezhetnek be. A bajnokokat egy pártatlan bíra, a Tűz serlege választja ki: és akit a Serleg kiválaszt, azt mágikus szerződés kötelezi a feladatok végrehajtására. Mindhárom iskolából egy-egy diák neve kerül elő a fehéres-kék lángok közül. Azonban valami furcsa ok folytán Roxfortból két diákot választ a serleg: Cedric Diggoryt, aki a Hugrabug ház fogójátékosa és a még kiskorú Pottert, aki valójában nem is nevezett a versenyre. Harrynek pedig vállalnia kell a küldetést, erre kötelezi őt a szerződés. Mindeközben pedig Voldemort egyre erősebb, szelleméhez készül az új test, már csak néhány hozzávaló hiányzik.

A Harry Potter és a Tűz Serlege a történelem leggyorsabban fogyó könyve, bár tegyük hozzá, az ötödik kötet még ezt a számot is túlszárnyalta. A film - lehetőségeihez képest - jól igazodik az írott szöveghez, a filmet pedig legalább olyan várakozás előzi meg, mint a könyveket. A film ettől függetlenül kicsit eltér az előzőektől. Sokkal sötétebb, komorabb és félelmetesebb, mint az eddigiek, és a befejezés kimondottan eltér a "hagyományoktól", ugyanis ennek az epizódnak nincs vége. Voldemort testet ölt, Harry pedig elveszi azt a különleges védelmet, ami eddig oltalmazta őt. Míg az előző részek külön-külön is megállták a helyüket, ez most komolyan és konkrétan előrevetíti a folytatást, és, hogy ami még ránk vár, az ennél is félelmetesebb, komorabb és sötétebb lesz.

Amiben még ezen kívül eltér az előzőektől - hogy korukból adódóan - a szerelem és a kamaszkor minden nyűgje és öröme is szerepet kap a történetben. Hőseink csetlő-botló, izzadó tenyerű, egymástkerülgető ifjakká cseperedtek, lehetetlen, hogy erről szó ne essék. Ráadásul a konkurens iskolákból bőven érkeznek fiúk és lányok vegyesen, így az első fellángolás szükségszerű és elkerülhetetlen. A karácsonyi bál, pedig maga a rettenet, ahol még a tánctudást is csillogtatni kell.

A látvány hatalmas hangsúlyt kap a filmben, a különböző számítógépes technikákat előszeretettel alkalmazták az alkotók. Ez persze cseppet sem árt a filmnek, hiszen Harry világa - számunkra és főként számára - teljesen kitárul. Már jobban eltávolodik a történet a klasszikus helyszínektől, egy még furcsább, ködösebb mesevilágba kalauzolva a nézőt. Nagyobb szerepet kapnak a filmben a hatalmas, gigászi terek és épületek, a monumentalitás pedig nagyon is jót tesz a filmnek. A történet, a környezet és a jelmezek még az előző részhez képest is néző-közelibbek, jellemük jobban tükröződik öltözékükön, míg a mesei elem teljesen elemel. A néző sokkal inkább tud azonosulni hőseivel, a karakterek nem csak jelzésértékűen emberek. Erősebben kirajzolódnak a jellemek, az emberi hibák és tévedések érthetőbbek, a viszonyok már nem teljesen egyértelműek. Aprólékos kidolgozás jellemzi a filmet, mind a történetet, a dramaturgiát és a mesét illetőleg. Pedig ahogy indul, olyan, mintha az ember rossz filmre ült volna be. Az első néhány perc után viszont egy hamisítatlan, izgalmas és lebilincselő Rowling történetben találja magát a néző, csak győzzük kukoricával.

- sam -
(PORT.HU, 2005.11.29.)

Harry Potter? Hüm-hüm!

Kölcsönkértem egy nagycsaládból a négy nagyobbik gyereket: Áront (16), Rékát (14), Fannit (12) és Verust (10), és elmentünk a Harry Potter és a Tűz Serlege esti díszbemutatójára a Lurdy házba. Bár 12 volt a film korhatára, de ezt Harry Potternek sem kellett betartania a Trimágus Tusán, meg egyébként is, szülői felügyeletnek ott voltam én.

A 14 éves mágushallgató újabb kalandjainak adaptálása közben persze inkább megfigyelő voltam, mint szülői támasz: többnyire azt számoltam, a kísérőim közül ki hányszor nevetett: Verus lett az első (tizenkétszer), második volt Réka (kilenc), harmadik a fiúsabb Fanni (nyolc) és a legkevesebbet Áron (hat). Túl sok meglepett sóhajtozást nem hallottam, talán mert velem ellentétben mind a négyen olvasták a 734 oldalas negyedik J. K. Rowling-regényt, a Harry Potter és a Tűz Serlegét. Fanni pedig néha odasúgott egy-egy bakit: "nincs is üveg most a szemüvegében", "az előbb a másik karja volt sebesült" vagy "megváltozott a sírfelirat". Persze az igazi véleményezés a film utánra maradt.

"Most mi lett vele, meghalt?" - kérdezgette egy kisgyerek az anyjától a komor gyerekthriller-szerű befejezés után a teremből kifelemenet. És más ijedt hat-nyolc éves gyerekeket is nyugtatgattak a szüleik. Megálltam, megvártam a két kisebbet: Verust és Fannit. "Tényleg, ezen nem döbbentetek meg?" - kérdeztem. "Nem - mondta Verus -, hiszen benne volt a könyvben." Fanni, hozzátette: "Azért brutális volt". "És Verus, nem paráztál a halálfejes emberektől meg a halálfalóktól?" - kérdezzük. Mire ő: "Nem."

Három tusa és egy temetés

"Nem bocsátom meg a rendezőnek, hogy kihagyta a film elejéről a profi Kviddics Világkupadöntőt" - mérgelődött Áron, amikor kidobtuk a kólás poharakat. A kupa egyébként Írország és Bulgária között zajlott volna. "Azért így is több nehezebb jelenet volt benne, mint az előző részekben - vitatkozott Réka, és lelkesen felsorolta a könyv másik nagy eseményének, a a 17 év feletti mágushallgatóknak rendezett Trimágus Tusa próbatételeit: "Tóbamerülés, sárkányviadal, labirintusos útkeresés."" Jaja" - helyeseltek a lányok.

A film az akciók mellett érzelmes jelenetekben is bővelkedett, nem véletlenül. Mike Newell brit rendező két ismertebb filmje is ezt a kettősséget képviseli: a Négy esküvő és egy temetés a romantikus vígjátéki szálat, a Fedőneve: Donnie Brasco a krimit. Miközben beszálltunk az egyterű taxiba Áron azt magyarázta, hogy az előbbit inkább elfelejthette volna a rendező: "Nehéz ilyen jó könyvet két és fél órába belesűríteni, de azért megtalálhatta volna az egyensúlyt a nyugis érzelgős jelenetek és az akció között, és nem kellett volna a beszélgetős részeket így elnyújtani." Réka persze ellenkezett: "Szerintem nem voltak elnyújtva, és kell ennyi leállás, nem pöröghet végig."

"Csak azt nem értem, miért kellett Harrynek a filmben kirepülnie a küzdőpályáról - szólalt meg hirtelen Fanni. - A magyar mennydörgő sárkány meg hogy mehetett utána, nem szakíthatta volna el a láncát". Ehhez senki nem tudott hozzászólni.

Romantika sütőtöklével

Közben megérkeztünk, leültünk ananászlevet inni. A lányok hamar eljutottak oda, hogy a filmben jól megragadták a tinihangulatot. "Tök jók" voltak a nyugis, érzelmesebb részek, különösen a kezdődő párkapcsolatok, és ennek fő ürügye, a karácsonyi bál.

"Vicces" volt Harry lányos zavara, amikor Cho Changra nézett ("magára köpte a sütőtöklevet" - Fanni), és Ron is "sokat bénázott". Jók voltak az estélyik ("bár az indiai lányt, Parvatit azért máshogy képzeltem" - Réka), sőt - meglepetésemre - szerintük a bálból hirtelen átváltó rockkoncert sem volt ciki.

Általában a sulis részek is tetszettek nekik, bár Réka hiányolta az órákat a negyedik roxforti tanévből. Míg Verus és Fanni szerint Dumbledore professzor nemcsak nem tudott segíteni Harrynek, de túlságosan agresszív volt vele egy jelenetben: "Megrázta Harryt, amikor azt hitte, hogy csalt". (Harryt ugyanis 14 évesen nevezte be valaki a 17-es korhatáros tusára.) De az iskolán belüli kamaszosnak szánt összetűzések és az azt követő beszólások szerintük találóak és viccesek voltak.

Kicsit másképp

Később azt sajnálták, hogy a profi kviddicskupa mellett kihagytak a filmből néhány regénybeli figurát is (minisztériumi boszorkányt, muglikat, varangydudvás házimanót), hogy az újságírónő nem változott poloskává, és hogy a "gülüszemű" Rémszem Mordon, a sötét varázslatok kivédésének tanára nem volt elég ronda. Réka a félóriás tanárnőt, Madame Maxime-ot képzelte el máshogy: "dagadtnak". (Fannit meg az érdekelte, hogy hogy lett ilyen magas a színésznő. "Biztos két ember volt" - mondta.) De abban megegyeztek, hogy mindez nem olyan vészes különbség. Áron szerint amúgy, ha nem változtatnának a könyvön, akkor kevesebben lennének kíváncsiak a filmre.

A Sötét Nagyurat, Voldemortot jól megcsinálták, mondták elismerősen a csupaszra borotvált, maszkkal bevont Ralph Fiennesról, aki utoljára a Schindler listája náci tisztjeként játszott ilyen gonosz figurát. Bár Fanni szerint csak a digitálisan leradírozott orra volt jó az először testet öltött Sötét Nagyúrnak: "Teljesen máshogy beszél. A filmben összecsapta a szöveget, pedig lassan, hidegen és mélyen kellett volna sziszegnie." A párbajba azonban már Fanni sem tudott belekötni.

Potter? Hüm-hüm!

Aztán végigvettük a főszereplőket. Hogy idegesíti-e őket a Pottert játszó Daniel Radcliffe? "Nem." Esetleg tetszik nekik? "Ühüm" (Réka elismerően). "Hüm-hüm" (Fanni kételkedve). "Alakul" (Áron). "Már megszoktuk" (Réka).

"Sokan mondják, hogy rosszul néz ki hosszú hajjal - mondja Réka a Ront játszó vörös Rupert Grintről -, de ezúton üzenem az osztálytársaimnak, hogy szerintem jól áll neki." És a Hermione-t alakító Emma Watson? "Jól alakított - mondja Áron. - De a szinkronhangja idegesítő. Ez egy nyávogó hang, míg Hermione ennél sokkal jobb fej."

Pu(r)litzer

Áron szerint a regényben jobban átjön Harry varázslóvá fejlődésének az íve ("pláne, hogy a filmben alig varázsoltak"). És hogy összességében hogy sikerült a negyedik Potter-mozi? Verus: "Érdekes volt". (Hát még nekem: a könyv nélkül néhány homályos pont is akadt, ami utólagos magyarázatra szorult.) Verus viszont arról panaszkodott, hogy annyira előreolvasott (a hatodik kötetet is elkezdte nyersfordításban), hogy már tudja a későbbi fordulatokat, és ez "nem jó".

Amikor elköszöntünk - éjfél körül -, Áronnak rólam eszébe jut Rita Vitrol a film kotnyeles, szenzációhajhász riportere, aki azért a regénynél lightosabb figurát alakít. "Nagyon jól megcsinálták. Tipikus újságíró, Purlitzer-pennát használ". Fanni: "Ami mindig hazudik". Réka: "Nem, csak direkt felfújja a dolgokat". Verus nekem: "Aztán ügyesen a Pulitzer-pennával!" Mire Áron: "Purlitzer-penna, te hülye!"

Gőzsy Kati
(Index, 2005.12.01.)