Ujjé, Potter!

Ha karácsonyi hangulatkeltés, akkor ismét itt az aktuális Potter-folytatás és ez így lesz még egy pár évig. Kellemes szokás, remélem, kitartanak a filmkészítők. Nem szeretnék azért a NAGY POTTER-RAJONGÓ szerepében tetszelegni, mert magam csak kívülről figyelem az őrületet. A keresztgyerektől kölcsönkapott első részen sem tudtam még átrágni magam.

A film azonban más: elég csak beülni és átizgulni a történetet. A titkok kamrája című epizód még borzongatóbb az elsőnél. A jól ismert gonosz, Voldemort úr új álarcban riogat: elbújik egy gyanútlan fiatal lány agylebenye "mögé" és különös tettekre kényszeríti. Merényletek tartják rettegésben a Roxfort varázslóiskolát.

Vérrel írt feliratok a falon, kővé dermedt diákok és valami titokzatos legenda a titkok kamrájáról. A fenyegetés a nem tisztán varázslóvérűek ellen irányul. Mintha nem is mesében lennénk, hanem a történelem egy szeletét reprodukálná J. K. Rowling írónő. A gyerekek nyilván nem értik az áthallásokat, ők csak izgulnak a szimpatikus főszereplőkért és a csúnya gonosz bukását akarják.

Olyan ez a történet, mint a sok darabból varrt takaró: innen is és onnan is átvesz, elcsíp, felhasznál motívumokat. A felnőttnek jó szórakozás a motívumbogarászás a népmesétől a Csillagok Háborújáig. Szegény Harry is a sötét oldal fenyegetésében él, örökösen bizonyítania kell, hogy kivételes tehetségű varázslótanonc. A kígyók nyelvén is ért. És ez nem semmi!

Egy-egy sztori felépítése nagyjából azonos sablont követ: gyanús előjelek, apró házirendszegések, majd a botrány kirobbanása és végül - az addig inkább háttérben maradó - Potter világmentő hőstette, a főgonosz újból legyőzése. Persze felmerül a kérdés, hogy milyen főgonosz az, akit minden részben le lehet győzni?

Az aktuális történet legszórakoztatóbb figurája az önimádó sztárvarázsló szerepében Kenneth Branagh. Kifogástalan öltözék, sztármosoly és súlyos hozzá nem értés. (Pedig ő tanítja a varázslótanoncoknak a gonosz varázslatok kivédését.) Meg egy remek színész, akit érdemes figyelni. Sajnos róla a film végén elfeledkeznek, egyszer csak eltűnik a szemünk elől pink szerelése, nincs ott a nagy fináléban sem.

Lassan kezdem már átlátni a varázslóvilág működésének szabályait, de jócskán akadnak még fekete foltok. Az írónő bizonyos részletekkel meglehetősen nagyvonalú. A meseszerűség elfedi a logika szabályait. Persze ezek kizárólag súlyos felnőtt nyavalygások: a rajongó Potter-őrületnek nem állják útját.

És végül még valami: nemcsak kellemes-szellemes varázslások láthatók a filmben, hanem borzongatóan horrorisztikus jelenetek pókokkal és óriáskígyóval. Vihar a biliben, rémületkeltés a makettasztalon. A szülőknek a szemellenző feltétlenül ajánlott!

Sőregi Melinda
(PORT.HU, 2002.12.09.)

Horror Potter

Újra szól a cirokseprű! Harry Potter ezúttal pár szőrös és nyálkás szörnnyel, meg egy béna, de fejlődőképes forgatókönyvíróval veszi fel a küzdelmet.

Na igen, a könyv tényleg jobb, mint a film. Persze ez nem meglepő, hiszen egy regényt szinte lehetetlen minőségromlás nélkül mozgóképpé konvertálni, a hosszú oldalakon keresztül kibomló gondolatokat és hangulatokat nehéz egyetlen jelenetbe komponálni, ráadásul általában még arra sincs idő, hogy a kusza cselekményszálakat tisztességesen kibogozzák a filmkészítők. Olyan ez, mintha hanglemezen akarnánk kiadni Picasso életművét, és felkérnénk Grúber Hugót, hogy mesélje el, mit lát a vásznakon, de nem engednénk, hogy túlságosan sokat pepecseljen egy-egy apró részlettel, színnel, vagy motívummal.

Harry Potter és a Titkok Kamrája ettől persze még nem rossz film, csak J. K. Rowling regénye helyett inkább a mágikus filmfolyam előző darabjával kell összemérni. Az összehasonlító teszt győztese pedig egyértelműen az új rész, mivel színesebb, szélesvásznúbb, ráadásul az első epizód óta eltelt egy év alatt nem csak a digitális effekteken finomítottak, de ezúttal a forgatókönyv is jobban sikerült, hiszen legalább van némi logikai kapcsolat az egymás után következő jelenetek közt.

Persze a forgatókönyvíró Steve Kloves most is kihúzott a történetből néhány fontos mozzanatot, ráadásul még a befejezést is sikerült elrontania. A regény végén ugyanis nagyott csattan, amikor egy fontos, addig barátságosnak tűnő szereplőről kiderül, hogy tulajdonképpen ocsmány, aljas és gonosz, azonban a moziverzióban oda a döbbenet, legfeljebb némi értetlenség marad, hiszen szereplőnket a végső leszámolásig szinte meg sem említi a forgatókönyv.

Az ehhez hasonló hibák száma azonban drasztikusan csökkent az előző epizódhoz képest, ráadásul a rendező, Christopher Columbus ezúttal legalább nem egy látványos reklámfilmet készített, aminek egyetlen célja, hogy eladja a franchise vállalkozásban ránk szabadított Harry Potter-hamburgereket, gumicukrokat és fröccsöntött varázsseprűket.

Az előző részt is elkövető rendező talán végre megértette, hogy a mesefolyam igazi varázsát nem a béna bűvésztrükkök adják, hanem azok az utalások, amik belinkelik szinte az összes emberi mítoszt a Bibliától egészen a Csillagok Háborújáig, és azok az ősi félelmek, konfliktusok, amiket a történet előcsalogat még a fölnőttek áporodott, dohos lelkéből is.

Szorgos utaláshalmozásba kezdett tehát a rendező is, így az amerikai filmtörténet szinte összes nagy beállítása feltűnik a vásznon, legfeljebb a Casablanca búcsújelenetét hiányolhatjuk, de hát ez érthető is, mivel szerelmi szál nélkül elég macerás lett volna érzelgős elválást applikálni a sztoriba. A kviddics-bajnokságon suhanó seprűk azonban szinte ugyanúgy dübörögnek, mint a Ben Hur harci szekerei, a párbaj beállításai a Birodalom Visszavágot idézik, de akár az Indiana Jones trilógiára vagy éppen a Nyolcadik utas a halálra is ráismerhetnek a figyelmes nézők.

A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy a stáb talán egy kicsit túl sötétre, sőt néha egyenesen naturálisra festette a Titkok Kamrája képkockáit. Persze már a könyv sem volt épp erőszakmentes. Egyébként is a mese lényege a brutalitás, - képzeljük csak magunkat egy pillanatra szegény hétfejű sárkány helyébe - de talán nem minden szülő szeretné vasárnap délelőtt olyan filmre vinni a gyerekeit, ahol harmincméteres emberevő pókok, őrjöngő, vérszomjas fák, vagy levágott fejű kísértetek jelentik a konfliktust, a humor pedig meztelen csigák felöklendezésében ölt testet.

A látványtervezők ráadásul valószínűleg nem gyerekfilmeken tanulták a mesterséget, hiszen némiképp túlzásnak tűnik, hogy a mesebeli baziliszkusz pont olyan nyálkás és félelmetes, mint az Alien-sorozat anyakirálynője, és Harry Potter is ugyanolyan meggyötört és mocskos a küzdelem végén, mint John McClane miután kiirtott vagy két tucat terroristát a Nakatomi-toronyban.

A Harry Potter és a Titkok Kamrája tehát nem óvódásoknak való gyermekmese, sőt ha a harmadik részre az alkotók végre összeszedik magukat, akár a modern mozimítoszok közé is bekerülhet a sorozat, közvetlenül a Csillagok Háborúja és a Gyűrűk Ura filmváltozata mellé.


Szabó Zoltán
(Index, 2002.12.05.)

A horror iskolája

Harry Pottert senkinek sem kell bemutatni. A tehetséges varázslótanonc történetei egy csapásra híressé és gazdaggá tették szerzőjét, J. K. Rowling írónőt. Az első könyv, a Harry Potter és a bölcsek köve megfilmesítése kétségkívül a "nehéz szülés" kategóriájába tartozott, ám a "családi komédiák tudora", Chris Colombus vezénylete alatt csaknem olyan formát öltött, amilyennek írója megálmodta azt. Bár akadtak kétkedők, és voltak pozitív hangok, lettek bálványimádó rajongók és fortyogó ellenlábasok, egy valami vitathatatlan: a kitűnő gyermekszínészeket felvonultató, impozáns látványvilággal büszkélkedő mese a kasszánál rekordot döntött! A világsiker után szerencsére a második film előkészületei már nem ütköztek komoly akadályokba. Összetrombitálták a régi stábot, kiegészítették néhány új szereplővel, s Harry máris belekezdhetett egy újabb rejtélyes ügy felgöngyölítésébe.
Kalandjai ismét mostohái londoni házában kezdődnek. A mugli nagybácsi és nagynéni meghitt családi fészke igazi börtön a nyári szünidejét töltő kis máguscsemete számára. Bár a lépcső alatti fülke helyett saját hálószobát kapott, gonosz nevelőszülei és végletekig elkapatott unokatestvére állandó zaklatásától szenved. Ekkor jelenik meg nála Dobby, a házimanó, aki óvva inti attól, hogy visszatérjen Roxfortba, mert ott nagy-nagy veszélyek lesnek rá. Szegény Harry nem is igen tehetné, hiszen bácsikája még az ablakát is berácsozta! Szerencsére barátja, Ron testvéreivel és egy repülő autó segítségével kiszabadítja a szobafogságra ítélt fiút. A Roxfortba induló vonatot lekésik, miután gonosz varázslattal valaki lezárja a 9 és 3-ik vágányhoz vezető utat. Mikor végre hosszú és kalandos úton visszatérnek a kísértetkastélyra emlékeztető boszorkányneveldébe, rájön, hogy Dobbynak igaza volt. Az ódon falak között mélységes titok lappang, mely nem csak Harry életét, hanem az iskola létét is fenyegeti. A rejtély forrása egy varázsnapló segítségével a múltba vezethető vissza, s a szálakat ismét maga a megtestesült gonosz, Voldemort tartja kézben.
Colombus és kiskamasszá cseperedett főhősei, Harry (Daniel Radcliffe), Hermione (Emma Watson) és Ron (Rupert Grint) immár érett színészként, jól összeszokott kis csapatot alkotva alaposabb munkát végeztek, mint a Bölcsek kövében. Bár a tanári kar emlékezetes arcai, Dumbledore professzor (Richard Harris), McGalagony professzor (Maggie Smith), Piton tanár úr (Alan Rickman) s természetesen a galamblelku óriás karbantartó Hagrid (Robbie Coltrane) az előző részből régi ismerősként köszönnek vissza, azért jutott néhány az új karakterekből is. Míg Kenneth Branagh komikusi képességeit megcsillogtatva remekel a piperkőc és beképzelt szívtipró (mellesleg a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli professzora) Gilderoy Lockhart szerepében, addig Jason Isaacs, a bizarr oktatási intézmény gazdag patronálója, Lucius Malfoy zseniális megszemélyesítőjeként ármánykodik. Szintén új szereplő Dobby, a rabszolgasorban sínylődő házimanó, akinek egyszerre szánalmas és szeretni való figuráját teljes egészében számítógéppel keltették életre.
Az új szereplők mellett számos hasznos információval is szolgál a film. Megtudhatjuk, hogy mire jó a hopp-por, mit jelent, ha valaki sárvérű, és hogy Harry tudtán kívül beszél párszaszóul, azaz a kígyók nyelvén. Mindemellett részesei lehetünk egy, a tavalyinál sokkal izgalmasabb, bármely eddig látott légi csatát megszégyenítő kviddics-meccsnek, és kiderül, hogy mire jó a főnixmadár könnye.
Amerika felfedezőjének névrokona az első rész dramaturgiai vonalát követte, s mivel megspórolhatta a már ismert szereplők részletes bemutatását, több idő jutott a cselekményre, mely érezhetően sötétebb és nyomasztóbb, mint az előző film esetében. Titokzatos hangok, kővé dermesztett gyerekek, vérrel írt üzenetek, egy diáklány szelleme, egy hatalmas pók és egy óriás baziliszkusz borzolják a kedélyeket. A misztikus ifjúsági horrorrá avanzsált gyermek fantasy egyre kevésbé az önfeledt családi szórakoztatásra hivatott, de bátran állíthatom, hogy az olvasásra visszaszokott lurkók jól bírják a strapát. Szüleik sápadtabban távoztak a vetítőtermekből.

Juhász István
(Filmtett, 2003.02.18.)