Ajánló
Történetünk kezdetén Harry Potter átlagos angol kisfiú, akit csecsemőkorától fogva – miután elvesztette szüleit – zsarnokoskodó nagynénje, Petunia és hirtelen haragú nagybátyja, Vernon bácsi neveltek. Ha a történet a megszokott mederben folyna tovább – azaz Harry unokatestvére, Dudley továbbra is rendszeresen elpüfölné barátai segítségével aprócska hősünket -, akár egy Dickens-regényben is érezhetnénk magunkat; Harry élete azonban örökre megváltozik, amikor egy napon feltűnik náluk egy óriás, kezében egy levéllel a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából.
Innentől fogva Harry belecsöppen egy olyan világba, mely mindez idáig rejtve volt előtte, s ahol mindenki ismeri a nevét: ugyanis, mint az később kiderül, szülei nem autóbalesetben haltak meg, hanem az évszázad leggonoszabb feketemágusa, Lord Voldemort keze által (akit azóta is mindenki csak Tudjukki-ként emleget félelemből) – és ő, Harry, az egyetlen, aki valaha is túlélte a gyilkos Avada Kedavra átkot valamely titokzatos okból.
A hétkötetes sorozat első részében Harryvel és barátaival együtt fedezhetjük fel a Roxfortot (bár a rejtélyes iskolának annyi titka van, hogy egy élet is kevés lenne mindnek a feltárásához), megismerhetjük az írónő által brilliánsan megrajzolt tanárok alakjait, és részesei lehetünk az izgalmas kalandoknak, ami az ifjú varázslótanoncokra vár: hiszen Tudjukki mégiscsak az évszázad feketemágusa volt, s ilyen könnyen nem adja fel a küzdelmet egy kisfiú ellenében…
Díjak és jelölések
* ALA/YALSA Best Books for Young Adults, 1999
* ALA/YALSA Best of the Best 100 (Selected from BBYA 1966-99)
* ALA/YALSA Top Ten Books for Teens, 1999 (Ranked #1)
* ALA Notable Children's Books, 1999
* Book Links Lasting Connections, 1998
* Booklist Editors' Choices, 1998
* Booklist: Top Ten Fantasy Novels for Youth
* CCBC Choices, 1998: Fiction for Children
* Publishers Weekly Best Books 1998
* School Library Journal: Best Books 1998
* School Library Journal: One Hundred Books that Shaped the Century
* Parenting magazine: Book of the Year, 1998
* Parenting magazine: Reading Magic Books, 1998
* Voice of Youth Advocates: Best Science Fiction, Fantasy and Horror, 1998
* Anne Spencer Lindbergh Prize for Children's Literature
* American Booksellers Association Book of the Year (ABBY)
* CBC Not Just for Children Anymore! List
* International Reading Association: Children's Choices, 1999
* International Reading Association: Teacher's Choices, 1999
* National Council of Teachers of English: Notable Children's Books in the Language Arts, 1999
* New York Public Library 100 Titles for Reading and Sharing
* Wisconsin Educational Media Association Golden Archer Award (Middle/Junior High), 2000
* Sasquatch Reading Award (Washington), 2000
* Great Stone Face Children's Book Award (New Hampshire), 2000
* Arizona Young Reader's Award, 2000
* Wyoming Indian Paintbrush Book Award, 2000
* Nene Award (Hawaii), 2000
* Rebecca Caudill Young Reader's Award (Illinois), 2001
* Michigan Reading Association Readers' Choice Award, 2001
* Colorado Blue Spruce Young Adult Book Award, 2001
* Nominated for the Mythopoeic Fantasy Award for Children's Literature, 1999
* Nominated for Children's Book Award (Massachusetts), 2000
* Nominated for Children's Book Award (Utah), 2000
* Nominated for New York State Charlotte Award, 2000
* Nominated for Young Reader's Choice Award (Pacific Northwest Library Association), 2001
* Nestle Smarties Book Prize, Gold Medal 9-11 years, 1997
* FCBG Children's Book Award, Overall and Longer Novel Category Winner, 1997
* Birmingham Cable Children's Book Award, 1997
* Young Telegraph Paperback of the Year, 1998
* British Book Awards Children's Book of the Year (NIBBY), 1997
* Sheffield Children's Book Award, 1998
* Whitaker's Platinum Book Award, 2001
* Commended for the 1997 Carnegie Award
* Shortlisted for the 1997 Guardian Children's Award
* W. H. Smith Book of the Year Award, 1997
* New York State Children's Choice Award Nominee
Egyéb információk
Az első, 1997. július 26-án megjelent angol kiadás címe Harry Potter and the Philosopher's Stone volt, amit az amerikai kiadás esetén Harry Potter and the Sorcerer's Stone-ra változtattak (ez egyébként így történt a film esetén is). Magyarországon először 1999-ben jelent meg a könyv, méghozzá Tóth Tamás Boldizsár fordításában, aki azután a többi kötetet is fordította.
Az "alapváltozaton" kívül létezik a könyvnek egy amerikai gyűjtői kiadása is, mely bőrborítóval rendelkezik és van benne egy képecske Harryről, amit J.K. Rowling, az írónő rajzolt. A megjelenés tizedik évfordulójára kiadott változatot 2008. szeptember 23-án jelentette meg a Potter-könyvek amerikai kiadója, a Scholastic. Ennek ugyancsak különbözik a borítója az eredetitől: bár az első címlaphoz hasonlóan Mary GrandPré készítette, ezen a rajzon Harryt láthatjuk, amint belenéz Edevis tükrébe, a könyvön belül pedig Pitonról találhatunk egy rajzot, mely ismét Rowling keze munkája. |