NEVÉNEK JELENTÉSE
(Mivel Piton neve teljességgel magyar „találmány”, így főként az eredeti, angol névről tudok információkkal szolgálni)
Születési név: Perselus Piton/ Severus Snape
A Severus jelentése:
Ez a szó egyértelműen az angol severity (jelentése: komolyság, egyszerűség, szigorúság) szóra vezethető vissza, de nagyon sok szentet is ugyanígy hívnak.
A Snape jelentése:
Jo Rowling nyilatkozata szerint Piton az angliai Snape faluról kapta vezetéknevét, melyből kettő is található az országban: az egyik Észak-Yorkshire-ban van, nem messze Hadrianus (aki egyébként a Severus nevet is viselte) Falától; itt található egy Snape Castle nevű kastély is. A másik település az Alde folyó közelében fekszik, Ipswich-től északkeletre, nem messze Saxmundhamtől.
A snape ige jelentése pedig: keménynek lenni, megdorgálni, letorkolni valakit - az igealak kb. az 1300-as évekből származik.
Az írásmódjában hozzá hasonló, ma is élő sneap ige pedig a következő jelentésekkel bír: becsíp, beszorít, elnyom, elfojt, visszautasít.
A magyar névben szerintem elsősorban az alliteráció megőrzése volt a fontos, illetve az, hogy a Severus Snape sziszegős hangzása, mely utalhat a Mardekár-ház kígyó jelvényére, megőrződjön a Piton vezetéknévben.
Ha a Perselus névnek akarunk kapcsolatot keresni a mitológiában, akkor maximum a hasonló hangzású Perszeusszal kapcsolhatjuk össze: Perszeusz királyfinak a mítosz szerint sikerült levágnia a három Gorgó közül az egyiknek, Medúzának a fejét (a Gorgók olyan lények voltak, akikre elég volt ránézni a kővé dermedéshez), majd egy láthatatlanná tévő sisak alatt elmenekült. Ezután Perszeusz a Gorgó fejének használatával mentette meg Andromédát a tengeri szörnytől (a szörny sok történet szerint kígyószerű, amely megint kapcsolat lehet a Mardekárral).
Egyéb nevek: Per (angolul Sev), így becézte őt Lily; Pipogyusz (Snivellus), ezt használta James és Sirius gúnynévként; a Félvér Herceg (Half-Blood Prince), ez egyfajta szójátékból keletkezett, melyet Piton édesanyja lánykori nevéből hozott ki.
CSALÁD
Születésnap: 1960. január 9.
Halálozás: 1998. május 1., a roxforti csata során, egy órával napfelkelte előtt
Származás: félvér
Édesanyja: Eileen Prince
Édesapja: Tobias Piton
Gyermekkor: a felbukkanó emlékek szerint apja nagyon kegyetlenül bánt vele és édesanyjával is.
Otthona gyerekkorában: egy öreg téglaház a Fonó soron, mely valószínűleg egy észak-angliai város ipari negyedében, a külvárosban található.
Kapcsolatok: Piton hűen, de egyfajta birtoklási vággyal, megszállottan szerette gyermekkori barátját, Lily Evanst egészen haláláig.
KÜLSŐ MEGJELENÉS
Hajszín: fekete, zsíros, vállig érő
Szemszín: fekete
Bőrszín: sárgás, nagyon sápadt
Megkülönböztető jegyek: hosszú, kampós orr, haragos tekintet; Sötét Jegy a bal alkarján, ami nem mindig látszik teljesen tisztán. Habár sokszor hasonlítják denevérhez, Piton nem vámpír.
IDÉZETEK A KÖNYVEKBŐL
9 évesen: „…csenevész volt, inas, és betegesen sápadt.” „…fekete, lenőtt haja volt, s olyan szedett-vedett ruhája, hogy az már szándékosságot sejtetett: bokáig sem érő farmernadrágjához bő műtősingszerűséget és egy felnőtt elnyűtt kabátját viselte.”
Tizenévesen: „A tizenéves Piton vézna volt és sápadt, akár egy sötétben nevelt növény. Egyenes szálú, zsíros haja az asztalra lógott; írás közben olyan mélyen ráhajolt a pergamenre, hogy kampós orra egy centire se volt a laptól.”
Első megjelenés a könyvekben: „…az abszurd turbános Mógus pedig egy zsíros, fekete hajú, görbe orrú, sárgásfakó arcú tanárral beszélgetett.”
„Fekete szeme volt, csakúgy mint Hagridnak, de az óriással ellentétben neki egy cseppnyi melegség sem volt a pillantásában. Hideg és üres szeme sötét alagútra emlékeztetett.”
PITON A ROXFORTBAN
Roxforti évek: 1971-1978
Ház: Mardekár
Karrier: 1980-tól bájitaltan-tanárként és a Mardekár házvezető tanáraként dolgozott a Roxfortban. 1996-tól ő tanította a Sötét Varázslatok Kivédését, majd 1997-től ő lett az iskola igazgatója.
Iroda: amikor bájitaltant tanított, a pincében volt az irodája, a bájitaltan-terem szomszédságában.
Bájitaltanterem: hideg és sötét, a falakon levő polcokon mindenféle állati és növényi darabok úszkálnak zöldes löttybe áztatva egy-egy üvegben.
SVK-terem: sötét és homályos terem, a falakon képek lógtak, melyeken fájdalomtól eltorzult arcú, iszonyú kínokat kiálló, görcsbe rándult tagokkal ábrázolt emberek voltak láthatóak.
Igazgatói iroda: amikor Piton igazgató lett, szinte semmi sem változott az irodában; de legalábbis Harrynek semmiféle változás nem tűnt fel.
Portré: Harry bebiztosította, hogy rossz hírű cselekedetei ellenére Piton se veszítse el a megtiszteltetést, hogy a többi igazgatóval együtt ott lógjon a képe az igazgatói iroda falán.
PITON OTTHON
Piton otthonáról akkor kapunk képet, mikor a hatodik részben Narcissa és Bellatrix meglátogatják őt. A professzor háza egy lerobbant, külvárosi kerületben, a Fonó soron található, valahol Észak-Anglia iparvárosainak egyikében.
Ahogy azt a külső sugallja, a ház berendezése is igen kopottas: „A bejárati ajtó egy szűk nappaliba vezetett, ami némileg sötét gumiszobára emlékeztetett. Minden falat plafonig érő könyvespolcok takartak, tele jórészt fekete vagy barna bőrbe kötött, régi kötetetekkel. A mennyezeti lámpa gyertyáinak halvány fénykörében egy ócska pamlag, egy régi karosszék és egy rozoga asztal állt. A lakás elhanyagolt volt, mintha csak ritkán és rövid ideig laknák.”
KÉPESSÉGEK, SZERVEZETEK STB.
Pálca: ?
Szervezetek, társaságok: Halálfalók; Főnix Rendje
Képességek: bájitalfőzésben kiemelkedő (pl.: el tudja készíteni a farkasölőfű-főzetet, de a Veritaserumot is); rengeteg átkot ismer; magasan képzett okklumentor és legilimentor; tud seprű nélkül repülni.
Patrónus: őzsuta
Legrosszabb emléke/legnagyobb félelme: valószínűleg az az emlék, melyben James Potter megalázza az RBF-vizsgáik után: James fellógatja a levegőbe fejjel lefelé, kivillantva ezzel szürke alsónadrágját; mikor Lily meg akarja védeni, Piton sárvérűnek nevezi őt. Dumbledore szerint azonban az volt Piton életének legrosszabb pillanata, amikor Voldemort úgy döntött, megöli Potteréket a Prófécia miatt.
Büntetés: Karkarov halálfalóként jelölte meg saját tárgyalásán, de Dumbledore Piton mellett tanúskodott, így nem került az Azkabanba.
Csaták: részt vett a Toronybeli Ütközetben, ahol megölte Dumbledore-t, majd elmenekítette Dracót. A Hét Harry Csatájában a halálfalók oldalán harcolt, és egy átokkal levágta George Weasley fülét. A Roxforti Csatában nem harcolt, mivel Voldemort végig maga mellett tartotta.
REJTÉLYEK ÉS FÉLREÉRTÉSEK
A hatodik részben Piton válaszol Bellatrix néhány kérdésére - és talán néhányra a mi kérdéseink közül is felel…
(nem idézetek a könyvből, hanem a dolgok összefoglalása párbeszédes formában)
B: Hol voltál, amikor a Sötét Nagyúr elbukott?
P: A Roxfortban kémkedtem Dumledore után, ahogy azt Voldemort megparancsolta.
B: Miért nem tettél semmit a felkutatása érdekében?
P: Mert azt hittem, végleg megsemmisült.
B. Mit csináltál a hosszú évek alatt, amíg Dumbledore védelmében húztad meg magad?
P: A Sötét Nagyúr elégedett volt, hogy nem hagytam el a posztomat.
B: Miért akadályoztad meg, hogy a Nagyúr megszerezze a bölcsek kövét?
P: Nem tudtam, hogy a Sötét Nagyúr megszállta Mógust; azt hittem, ő magának akarja a követ.
B: Miért nem jöttél vissza azonnal, amikor a Nagyúr visszatért?
P: 2 órával később tértem vissza, méghozzá Dumbledore utasítására, ezzel bebiztosítva Dumbledore belém vetett bizalmát.
B: Hol voltál, amikor a Minisztériumban megpróbáltuk megszerezni a jóslatot?
P: A parancs szerint nekem a háttérben kellett maradnom.
B: Miért nem ölted meg Pottert, mikor évek óta ott van az orrod előtt?
P: Potter megölése véget vetett volna Dumbledore bizalmának, és a lehetőségnek, hogy a Főnix Rendjéről gyűjtsek információkat.
Egyéb rejtélyek:
Mikor jött rá Piton, hogy Pettigrew halálfaló?
Miért nem bosszulta meg Piton Pettigrew-n Potterék elárulását?
PITON A FILMEKBEN
A felnőtt Pitont Alan Rickman alakítja, míg a tinédzsert Alec Hopkins.
|