"Elismerem, hogy a jelenet, amit kiválasztottam, első pillantásra nem tűnik túl ünnepinek, mivel hősünk az általa biztosnak vélt halálba sétál éppen. De Harry ezen az utolsó, hosszú sétán a Tiltott Rengeteg szíve felé azzal a teherrel készül szembenézni, amit még kisgyermekként szabott rá a sors, annak ellenére, hogy soha nem akart a rárótt szerepbe bújni, és soha nem akarta a villám alakú sebhelyet sem, amivel megjelölték. Mint mentora, Albus Dumbledore megpróbálta számára tisztázni, hogy bármikor visszafordulhat az ösvényről, amit számára kijelöltek. Minden vélemény és várakozás, ami őt könyvelte el a Kiválasztottként, mind semmit nem ért volna Harry saját akarata nélkül, ami végül a Rengetegbe vezeti őt, hogy szembenézhessen Voldemorttal és elszenvedje azt, amitől tizenhat évvel azelőtt megmenekült.   

A hercegek és varázslók végzete sokkal bizonyosabbnak tűnik, mint amit számunkra tartogat a sors, mégis van választásunk, hogyan éljük az életünket: akár teljesítjük az elvárásokat, amiket felénk támasztanak, akár nem; akár önzően viselkedünk, akár a közjó érdekében cselekszünk; akár mi irányítjuk a saját életünket, akár az eshetőségekre és a körülményekre bízzuk magunkat. Az ember születésnapja gyakran elmélkedéssel telik, megállunk egy pillanatra és számot vetünk eddigi életünkkel; míg a gyerekek azon örvendeznek, hogy már milyen messzire jutottak, addig a felnőttek előre néznek, a fák közé, és azon gondolkodnak, mekkora út áll még előttük. Ez a részlet a Harry Potter és a Halál ereklyéiből a kedvenc részem a hetedik kötetből, ha nem az egész sorozatból, mert megmutatkozik benne Harry igazán hősies természete, és mert felülemelkedik saját rémületén, hogy megóvja szeretteit a haláltól, a társadalmat pedig a zsarnok uralmától."

Forrás: MuggleNet