- Azt hiszem, nagyon erősen próbálkoztam, hogy finommá tegyem a kapcsolatukat – mondta Jo. – Csak azért, mert csak bizonyos emberek hittek a Harry/Hermione páros jövőjében, nem azt jelenti, hogy ők tévedtek volna, vagy félrevezették volna őket. Hogy pontosak legyünk, szeretném elmondani, hogy Steve Kloves, aki [a Harry Potter filmekhez] a forgatókönyveket írta és ezáltal nagyon mélyen belelát a történetbe, és nem mellékesen nagyon jó barátom, a hetedik könyv elolvasása után ezt mondta nekem: „Tudod, azt hittem, valami történni fog Harry és Hermione között, és nem igazán tudtam eldönteni, hogy akarom-e ezt vagy sem.”

- Az én terveimben – amik mellett a mai napig kitartok - mindig is Ginny szerepelt Harry valódi lelki társaként, Ron és Hermione között pedig mindig ott volt ez a harcias, de kölcsönös vonzalom. Mindig fognak civódni, mindig lesznek vitáik, de sokkal erősebb közöttük a kötelék, mert mindkettejükben megvan valami olyasmi, amire a másiknak nagy szüksége van.

Ránéztem Jo-ra, érezve, hogy még nem fejezte be, és némi balsejtelem úszott a levegőben.

- Kloves egy ponton erősebb vonzást érzett közöttük. És úgy gondolom, igaza is van. Van néhány pillanat, amikor Harry és Hermione fizikailag érintkeznek, és ezek mindig erős érzelmi töltettel bíró jelenetek. Az egyik, amikor Hermione megsimogatja Harry feje búbját a hegytetőn, mikor a fiú Dumbledore-ról és Grindelwaldról olvas, a másik pedig, amikor egymást átkarolva jönnek ki a temetőből.

Visszatartottam a lélegzetemet. Jo még nem végzett.

- Szóval, a helyzet az, hogy Hermione olyan pillanatokat osztott meg Harryvel, amikben Ronnak soha nem lesz már része. Elhagyta őket. Hermione nagyon érzelmes pillanatokat oszthatott meg Harryvel. Végül is, akár így is lehetett volna.